Jelenkorunk a tudomány eredményei mentén viszi előre az emberi civilizációt. A felfedezés, a kutatás adja társadalmi fejlődésünk alapját. Korunk olyan kihívások elé állítja a jövő felnőttjeit – azaz a jelenkor gyermekeit – amihez sokrétű és hasznosítható tudás és jelentős gyakorlati ismeretre van szükség.
Egy éve figyelt fel az Országos Roma Önkormányzat egy civil kezdeményezésre, mely a sajtóban pozitív visszhangra talált (Sajtócikk itt elolvasható).
Gyerekeknek épült, tudományos szabadidő központ. Képviselőink ott voltak a megnyitón és ezt követően minden követ megmozgattak, hogy az új roma stratégiába ezt a projektet fel tudják venni.
Az Ifjúsági Labor egy projektszemléletű, modul rendszerű, robotika, informatika, fenntartható agrártechnológiai szabadidőközpont gyerekeknek. Itt a gyerekek fejlett technikai eszközökkel, játékosan ismerkedhetnek a tudománnyal.
Napjainkra egy olyan terv alakult ki, a már működő intézményt fejlesztve, amelyik mind a gyerekek, mind a felnőttek játékos, gyakorlat alapú, műszaki, technológiai fejlődését támogató, informatika, robotika, automatizálás, valamint fenntartható agrártechnológiai ismereteket adó, oktatási és szabadidő modulokat vihet be a pályázati rendszerbe.
EZ A LEONARDO PROJEKT.
A robotika – informatika térnyerése mára már Magyarország meghatározó iparágának, az autóiparnak épp úgy része, mint a könnyű és nehézipar legszélesebb spektrumainak, vagy a hétköznapok olyan elemeinek, mint az online vásárlás, közigazgatás, közlekedésirányítás, vagy a pénzügyi rendszerek.
A fenntartható agrártechnológia napjainkra rég túllépett a földművelés azon egyszerű alapvetésén, miszerint vetünk és aratunk, hiszen a fenntartható élelmiszer, valamint ipari, kereskedelmi célú mezőgazdasági termelésnek, napjainkra fontos ökológiai, környezeti, sőt a biomassza hasznosítás okán stratégiai energetikai aspektusai is vannak.
Az elképzelések alapján a közeljövőben megjelenő céltámogatási rendszerben a projekt támogathatóvá válik. Olyan – akár több – szomszédos település központi helyén lehetséges a megvalósítás, ahol 15-20000 lakos él.
Várható pályázati időszak: 2021 vége, 2022 eleje. Tervezett költség: 100 millió Ft/projekt.
Természetesen ez egy projektkoncepció, amihez nagy társadalmi támogatottságra, együttműködő önkormányzatok, oktatási, képzési, civil szervezetek és családok szükségesek.